2017. október 11.

A folytatásról

Sziasztok!

Tudom, rég volt már új fejezet. A hosszú kimaradás egyik oka, hogy szeptember kezdetével nekivágtam egy újabb egyetemi évnek. A képzés felén túl járdogálva egyre több dolog halmozódik fel a területi gyakorlatok, a kutatási terv, a szakdolgozat és egyebek kapcsán, illetve ott vannak a már jól ismert zh-k és más számonkérések, valamint a személyes elintéznivalóim, így az utóbbi hetekben szinte meg sem nyitottam a Wordöt a Húsz nap folytatása céljából. Sőt egyetlen történetemet sem folytattam.

A másik ok, hogy bár a statisztikák azt mutatják, hogy napról napra viszonylag magas az oldalfelkeresések száma, a feliratkozók is lassanként gyűlnek, ám ha mindezeket szembeállítom a hozzászólás formájában történő visszajelzések számával, az eredmény enyhén szólva elkeserítő.

Bár tudom, mit szeretnék beleírni a fanfictionbe, tudom, hogyan akarom tovább csűrni-csavarni a cselekményt, és hogyan tervezem kuszálgatni a szálakat, mégiscsak úgy vagyok vele, hogy olykor jólesne, ha egy-egy fejezethez nem csak egy ember írna.

A blog berkein belül sosem unszoltam senkit véleménynyilvánításra. Olykor ugyan megemlítettem, hogy megköszönném a véleményezést, mégis inkább úgy voltam vele, hogy aki szeretne, úgyis ír pár szót. Ezen elképzelésem persze nem igazán valósult meg. Így az írás iránt érzett szeretetem és a TWD/Daryl iránti rajongásom jelentik az egyedüli motivációs forrást. Ez olykor elég, mostanság viszont nem - ezért van az, hogy ami a szemeszter ideje alatt megadatik szabadidőm, inkább másra fordítom.

Ami a folytatást illeti...

2017. augusztus 10.

GOTHAM fanfiction

A Gotham című sorozat rajongóinak ajánlom legújabb blogomat, mely az alábbi képre kattintva elérhető:


2017. augusztus 6.

12. fejezet: Tizenkettedik nap

A Daryl lekoptatására tett első kísérletem kudarcba fulladt. A kérdését ugyan sikerült letudnom egy szimpla fejrázással, viszont amikor el akartam sétálni mellette, karon ragadott. Ezzel ideiglenesen maradásra bírt, sőt kivívta, hogy a szemébe nézzek, de érdemleges választ nem bírt kicsikarni belőlem.
A nagyobb ráhatás kedvéért közelebb hajolt, és csak aztán faggatott tovább, ám még így sem adtam be a derekam. Elfordítottam az arcomat, makacs módon bámultam a lábam előtt elterülő aszfaltot, majd addig vártam, míg végül egy sóhaj kíséretében eleresztett.
Sem a megbocsátásra, sem a büszkeségem feladására nem álltam készen. Igen, talán túl kegyetlenül viselkedtem vele, de nem láttam más megoldást. Napokkal korábban megfogadtam, hogy összefoltozom a szívem és elengedem őt.
Semmi nem szólt amellett, hogy lenne számunkra jövő, és hogy őszinte legyek, én sem bíztam benne. Sőt talán nem is akartam, mert tisztában voltam vele, hogy ha az útjaink ilyen formán ismét kereszteződnének, az idővel csak fájdalmat és szomorúságot szülne.
Nem árulhattam el neki, hogy tudok Rick B tervéről. Nem mondhattam el, hogy fáj, ami a kapcsolatunkkal történt. Nem vallhattam be, hogy minden elhatározásom ellenére kínoz a ridegsége és az elutasítása. Hallgatnom kellett róla, mennyire megnyomorított a kiszámíthatatlansága. Mert ha minden hozzá fűződő gondolatomat megosztottam volna Daryllel, azzal csak összezavartam volna a dolgokat. Ezt pedig mindkettőnk érdekében szükségszerű volt elkerülnöm.
A szokásosnál később keltem, úgy nyolc óra magasságában. Hamar megmosakodtam, magamra öltöttem egy kényelmesnek vélt ruhaszettet, majd megetettem Mázlit. Mivel nem voltam hozzászokva a reggelizéshez, kelletlenül elmajszoltam egy almát, aztán füttyentettem hűséges társamnak, aki egyből a nyomomba szegődött.