2017. december 2.

15. fejezet: Tizenötödik nap

Kora hajnalban kivetett az ágy. Hiába fordultam egyik oldalamról a másikra, nem bírtam visszaaludni. Mintha egy megmagyarázhatatlan, mégis kétségbe nem vonható erő irányított volna, egyértelműen tudtam, mit kell tennem.
Igyekeztem a lehető legkevesebb zajt csapni, nehogy felébresszem Mázlit. Hamar felöltöztem és megmosakodtam, a biztonság kedvéért friss vizet töltöttem az egyik, és némi száraz kutyatápot a másik táljába, aztán eltoltam a reteszt, és kiléptem a bejárati ajtón.
Egyre több madár zendített rá, ám a Nap még messze nem tűnt fel a horizonton. Ködös, kissé hűvös idő volt odakint. Mélyet szippantottam a vizes fű átható illatából, és a fejembe húztam a pulóverem kapucniját.
Egy teremtett lélek sem tartózkodott még az utcákon, és minél több lépést tettem meg, annál ostobábbnak éreztem magam. Hisz csak én lehettem akkora idióta, hogy pirkadat előtt felkelek, és céltalanul lézengeni kezdek.
A ház melegében is megvárhattam volna, míg felpezsdül az élet. Rajzolhattam, olvashattam vagy takaríthattam volna, mégis inkább a friss levegőt választottam. Kimenekültem a falak közül, pont úgy, ahogy Alexandriából is napokon keresztül ellógtam. Felismertem a párhuzamot.
A bakancsom orrát pásztázva, ráérősen kullogtam egy darabig, mígnem egy ismerős szag csapta meg az orromat. Lehunytam a szemem, hogy jobban kiélvezhessem a felém szálló cigarettafüst gyomorszorítóan édesnek és kellemesnek tűnő aromáját.

2017. november 14.

14. fejezet: Tizennegyedik nap

(A fejezethez tartozó gifeket/képeket nem volt időm megkeresni és feltölteni, utólag majd pótlom őket.)

A Rick kirohanása okozta zűrzavarból olyan szerencsém származott, amelyre egyébként is baromi nagy szükségem volt. Deanna, mivel mit sem sejtett Ethan róla alkotott valódi véleményéről, magához rendelte a férfit, mint hűséges emberét, hogy segítsen elcsitítani a Grimes által keltett vihar utóhullámait.
Ez annyit jelentett, hogy míg Rick eszméletlen volt, fogták a testét, és becipelték az egyik házba, ahol aztán magára hagyták. Deanna lényegében elzárással büntette Ricket, majd a férjével, a fiával és Ethannel karöltve azzal foglalatoskodott, hogy megnyugtassa a kedélyeket.
Ethannek nem tetszett, hogy Deanna megmásította a velem kapcsolatos elképzelését. Mivel a nagyapjának hála tudtam, mit gondol igazából Deannáról, számomra egyértelmű volt, milyen hamis volt az a mosoly, melyet felöltve a nő nyomába szegődött. Én persze áldottam az eget, hogy megszabadultam Ethantől, habár tisztában voltam vele, hogy mindez csak ideiglenes.

2017. november 6.

13. fejezet: Tizenharmadik nap

Szívesen folytattam volna a napló olvasását. Igazából amint felébredtem, az volt az első gondolatom, hogy addig nem hagyom el a házat, amíg a végére nem jutok az utolsó bejegyzésnek is, ám végül mégis félretettem, és inkább kerestem néhány papírlapot meg ceruzát.
Úgy voltam vele, hogy a napló nem megy sehová. Az megvár ott, ahová rejtettem, és sokkal fontosabb, hogy beszéljek Ethan húgával, Susie-val. Szinte minden délelőtt a tó körül lebzselt, olykor pedig Jessie kisebbik fiával, Sammel játszadozott.
A rajzfelszereléssel a kezemben kivonultam a pavilonhoz, és miközben apró semmiségeket, krikszkrakszokat firkálgattam hol egyik, hol másik lapra, vártam Susie felbukkanását, ami másfél-két órával később meg is történt.
Egy ideig magányosan üldögélt a fűbe leterített pokrócon. Az ölében lévő baba haját fésülte, később kisminkelte, majd hamarosan Sam is csatlakozott hozzá. Kártyáztak, labdáztak, távirányítós hajóval szórakoztak, aztán mindketten összeszedték a holmijukat, és elindultak hazafelé.
Megvártam, hogy Susie a pavilon mellé érjen, és mintha csak akkor vettem volna észre, derűs hangon ráköszöntem. A kislány egyből elvigyorodott, és kérnem sem kellett, máris hozzám szaladt. Miután lepakolta a cuccát, izgatottan megnézte a rajzaimat. Szája elkerekedett, a szeme felcsillant.
– Hű, milyen ügyes vagy! – mondta őszinte csodálattal.
Mosolyogva oldalra biccentettem a fejemet, és a zsebembe nyúltam. Egyből a kezem ügyébe akadt a finom tapintású bársonytasak.